
"Azt akarom, hogy valamennyien a Mennyországba
jussatok". 1216. augusztus 2-án Szent Ferenc ezekkel a szavakkal fordult
Assisiben az általa épített Porciunkula templomocskában összegyűlt hívekhez,
miután elnyerte III. Honorius pápától a teljes búcsút mindazok számára, akik
megbánták bűneiket és meggyóntak. Attól kezdve minden évben augusztus elsején
éjféltől kezdve egy napig bűnbocsánatot lehet nyerni önmagunk és elhunytaink
számára valamennyi ferences templomban. Ennek feltétele: a szentgyónás,
szentáldozás, valamint a Hiszekegy és a Miatyánk elimádkozása és egy imádság a
pápa szándékára.
Pénteken a ferences generális, José Rodríguez Carballo nyitotta meg a
bűnbocsánat napját az Angyalos Boldogasszony bazilikában bemutatott
szentmisével. Délután Domenico Sorrentino érsek, Assisi-Nocera Umbra püspöke
vezette a vesperás szertartását, amelyre körmenetben érkeztek a hívek a teljes
búcsú elnyeréséért. A Vatikáni Rádió az ünnep jelentőségéről kérdezte a
főpásztort: "Amikor vétkezünk, zavart okozunk egész lényünkben. Így
kevésbé tudjuk befogadni Isten kegyelmét, örömét, és nehezebben lépünk
kapcsolatba másokkal. Ha nem vezeklünk itt e földön ezért a bűnért, akkor a
másvilágon, a tisztítótűzben kell megtennünk.
A teljes búcsú éppen a túláradó irgalmasság kegyelme irányunkban, amely
helyreállítja kapcsolatunkat Istennel. Természetesen nem mágikus dologról van
szó, hiszen megfelelő állapotba kell kerülnünk ahhoz, hogy befogadjuk ezt a
kegyelmet. Szent Ferenc ezt akarta elérni: vagyis hogy aki kedves templomát
fölkeresi, megtapasztalja azt, amit ő; a közeli és irgalmas Isten jelenlétét,
és teljesen meggyógyuljon".
Forrás: radiovaticana.org